Bartók Béla:

5. VONÓSNÉGYES



szereplők: Fehér László, Gyulai-Zékány István, Horkay Barnabás, Krisztik Csaba, Widder Kristóf, közreműködik: Bujtor Quartet / Mendelssohn Kamarazenekar

jelmeztervező: Benedek Mari
fény: Payer Ferenc
produkciós vezető: Láposi Réka

koreográfus: Horváth Csaba


Bartók Béla két táncszínpadi művet írt: egy pantomimot (A csodálatos mandarin) és egy táncjátékot (A fából faragott királyfi). A koreográfusok fantáziáját azonban egy sor további Bartók-mű is megmozgatta, például a Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára vagy a Táncszvit. Horváth Csaba – rendezőként, koreográfusként és táncosként – ezúttal az 5. vonósnégyes és a Concerto mozgásszínházi lehetőségeit tárja fel.

„Bartók Béla hat vonósnégyesét (a legelső 1908/09-ben, a legutolsó 1939-ben keletkezett) már alig néhány évvel a zeneszerző halála után úgy tartotta számon a szellem világa, mint a 20. századi zene aranytartalékának megkérdőjelezhetetlen részét. A hat darab egyetlen egésznek is tekinthető, s ha a mű formátumának és komplexitásának az előadásban való adekvát megjelenítéséről van szó, alighanem a Bartók-stílus magasrendű klasszicizálódását képviselő 5. vonósnégyes viszi el a pálmát” – vallják a produkció készítői.

​Az előadás a Forte Társulat, az Ördögkatlan Fesztivál, a CAFe Budapest és a Nemzeti Táncszínház együttműködésében jött létre.

Az előadás hossza 40 perc, szünet nélkül.
bemutató: 2016. október 21. 19:30, Várkert Bazár
támogatók: NKA, EMMI, EMET, MMA​, VEB 2023

      

  

  

SAJTÓ:

  

Szintézis – Králl Csaba / revizoronline.com


Végletes koncentráció – Péter Márta / tanckritika.hu


Bartók mindig nagyon közel állt hozzám (interjú Horváth Csabával) – Hóbor Helga / fidelio.hu


Átadták az idei Lábán Rudolf-díjakat / szinhaz.hu


Lábán-díj tizenkettedszer / szinhaz.hu


A Forte Társulat és a Szegedi Kortárs Balett nyerte a fődíjat / szinhaz.org


DunaPart : show case de la scène contemporaine hongroise (FRA) / iogazette.fr

  

​  

DÍJAK:

  

2017 – 5. vonósnégyes - Lábán Rudolf-díj (legjobb koreográfia: Horváth Csaba)

  

2017 – Concerto - Lábán Rudolf-díj jelölés (legjobb koreográfia: Horváth Csaba)

  

2017 – 5. vonósnégyes - XIX. Országos Kortárs Összművészeti Találkozó fődíja, Veszprém

  

2017 – 5. vonósnégyes/Concerto - THEALTER Fesztivál kritikusdíja

  

  

  

5. vonósnégyes | Forte Társulat
5. vonósnégyes | Forte Társulat

Krisztik Csaba, Gyulai-Zékány István, Fehér László, Horkay Barnabás, Widder Kristóf, Mendeossohn Kamarazenekar fotó: Gáspár Gábor

press to zoom
5. vonósnégyes | Forte Társulat
5. vonósnégyes | Forte Társulat

fotó: Gáspár Gábor

press to zoom
5. vonósnégyes | Forte Társulat
5. vonósnégyes | Forte Társulat

Mendelssohn Kamarazenekar, Krisztik Csaba, Fehér László, Widder Kristóf, Gyulai-Zékány István, Horkay Barnabás fotó: Gáspár Gábor

press to zoom
5. vonósnégyes | Forte Társulat
5. vonósnégyes | Forte Társulat

Krisztik Csaba, Gyulai-Zékány István fotó: Gáspár Gábor

press to zoom
5. vonósnégyes | Forte Társulat
5. vonósnégyes | Forte Társulat

Krisztik Csaba, Mendelssohn Kamarazenekar fotó: Gáspár Gábor

press to zoom
5. vonósnégyes | Forte Társulat
5. vonósnégyes | Forte Társulat

Fehér László, Widder Kristóf, Mendelssohn Kamarazenekar fotó: Gáspár Gábor

press to zoom
5. vonósnégyes | Forte Társulat
5. vonósnégyes | Forte Társulat

Horkay Barnabás, Widder Kristóf, Gyulai-Zékány István, Fehér László, Krisztik Csaba, Mendelssohn Kamarazenekar fotó: Gáspár Gábor

press to zoom
5. vonósnégyes | Forte Társulat
5. vonósnégyes | Forte Társulat

Gyulai-Zékány István, Horkay Barnabás, Widder Kristóf, Krisztik Csaba, Fehér László, Mendelssohn Kamarazenekar fotó: Gáspár Gábor

press to zoom
5. vonósnégyes | Forte Társulat
5. vonósnégyes | Forte Társulat

Horkay Barnabás, Fehér László fotó: Gáspár Gábor

press to zoom