top of page
Forte Társulat

SZÜLETETT:
Veszprém, 1968.​

PÁLYÁJA:
1999-2006 a Közép-Európa Táncszínház művészeti vezetője
2006- a Forte(danse) Társulat alapítója és művészeti vezetője
2006-2008 a Debreceni Csokonai Színház tánctagozat vezetője
2009 ősze óta a Színház-és Filmművészeti Egyetem osztályvezető tanára
(színházrendező-fizikai színházi koreográfus szak 2009–2014, 2015–2020, 2020-2025)
2011-ben a Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál művészeti vezetője
2012 óta a székesfehérvári Vörösmarty Színház tánctagozat vezetője
2021 óta a veszprémi A Tánc Fesztiválja művészeti igazgatója
2021 óta a szombathelyi Weöres Sándor Színház művészeti tanácsának tagja

A Táncművészeti Főiskola elvégzése után a Honvéd Együttes szólistája volt, majd a Tranzdanz, később pedig a Sámán Színház művésze. Első önálló koreográfiája, a Duhaj - melyben táncolt is - Herald Angel díjas lett az Edinburgh-i Fringe Fesztiválon, és a Veszprémi Összművészeti Fesztivál előadói díját is megkapta. Elvégezte a Színház- és Filmművészeti Egyetem koreográfus szakát, de már előtte olyan jelentős alkotásokat hozott létre, melyek rendre megnyerték a rangosabb hazai és nemzetközi fesztiválokat.

Nyolc alkalommal nyert díjat Veszprémben, ezek között voltak előadói, zenei, de fődíjak is. Többek között megkapta a Szarajevói Fesztivál fődíját, a Kortárs Táncfesztivál, a Kairói Kísérleti Színházak Nemzetközi Fesztiválja, a Soros Stúdiószínházi Fesztivál, a Krakkói Nemzetközi Táncfesztivál, a Budapesti és Szegedi Stúdiószínházak Fesztivál díjait, de Budapest Főváros Önkormányzata is kitüntette munkáit. Együtt dolgozott Min Tanakával, a világhírű japán butoh mesterrel a Cédrus című előadásban; nagy vihart kavart Bartók: Csodálatos mandarin című művére komponált koreográfiájával. Sokat járt külföldön vendégkoreográfusként. Kurzusokat vezetett a Harvard Egyetem dráma tagozatán, Bostonban, rendszeresen dolgozott Bostonban az American Repertory Theatre-ben és Osloban a Det Norske Teatretben.

KÜLFÖLDI SZÍHÁZI KOREOGRÁFIÁI:
2001 – Brecht: A kurázsi mama, Boston, American Repertory Theatre (rendező: Szász János)
2002 – Peter Weiss: Marat/Sade, Boston, American Repertory Theatre (rendező: Szász János)
2003 – Frank Wedekind: A tavasz ébredése, Boston, Harvard University (rendező: Horváth Csaba)
2005 – Bertold Brecht: Kaukázusi krétakör Oslo, Det Norske Teatret (rendező: Szász János)
2006 – Hair, Oslo, Det Norske Teatret (rendező: Szász János)
2007 – Jon Fosse: Halál Thébában, Oslo, Det Norske Teatret (rendező: Szász János)
2008 – Medeia, Epidaurus (rendező: Anatolij Vasziljev)
2017 – Federico García Lorca: Blood Wedding, Philadephia, USA (rendező–koreográfus: Horváth Csaba)

MŰVEI:
Tűzugrás, szerző, rendező-koreográfus (bemutató: 1998. április 26. // Közép-Európa Táncszínház)
Szarvashajnal, rendező-koreográfus (bemutató: 2000. március 29. // Közép-Európa Táncszínház)
Alkonyodó, koreográfus (bemutató: 2000. október 28. // Közép-Európa Táncszínház)
Ős K., rendező-koreográfus, koreográfus (bemutató: 2000. december 17. // Közép-Európa Táncszínház)
Néro, szerelmem, rendező-koreográfus (bemutató: 2001. március 16. // Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza)
Etna, rendező-koreográfus, tánc (bemutató: 2001. november 8. // Közép-Európa Táncszínház)
Tükröm, tükröm, rendező-koreográfus (bemutató: 2001. november 9. // Panboro Színház)
Mandarin, rendező-koreográfus, tánc (bemutató: 2001. // Közép-Európa Táncszínház)
Barbárok, rendező-koreográfus (bemutató: 2002. május 31. // Közép-Európa Táncszínház)
Orfeusz koreográfus (bemutató: 2003. április 29. // Közép-Európa Táncszínház)
Szindbád, rendező-koreográfus, táncos (bemutató: 2003. október 18. // Közép-Európa Táncszínház)
Dó Ré Mi, rendező-koreográfus (bemutató: 2003. november 7. // Közép-Európa Táncszínház)
Médeia, rendező-koreográfus (bemutató: 2004. január 23. // Közép-Európa Táncszínház)
A négy évszak, rendező-koreográfus, színpadkép (bemutató: 2004. november 26. Közép-Európa Táncszínház)
Passió, rendező-koreográfus (bemutató: 2005. augusztus 5. // Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázis)
Nagyvárosi ikonok, rendező-koreográfus, tánc (bemutató: 2005. // Közép-Európa Táncszínház)
Káin-Ábel, rendező-koreográfus (bemutató: 2005. december 20. // Magyar Mozdulatművészeti Társulat)
& Echó, koreográfus, színpadkép (bemutató: 2006. április 4. // Forte Társulat)
Magenta, koreográfus, előadó (bemutató: 2006. szeptember 8. // Mu Színház)
Ketten, rendező-koreográfus, táncos (bemutató: 2006. szeptember 30. // Forte Társulat)
A testek felszínének esetleges állapotairól, koreográfus, színpadkép (bemutató: 2007. január 19. // Forte Társulat)
Franz Wedekind: A tavasz ébredése, rendező-koreográfus, színpadkép (bemutató: 2007. április 6. // Csokonai Színház, Debrecen)
Szálinger Balázs: Kalevala, rendező-koreográfus (bemutató: 2008. április 4. // Forte Társulat, MODEM)
Szálinger Balázs: Evangélium, rendező-koreográfus (bemutató: 2008. június 20. // Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázis)
Makszim Gorkij: Éjjeli menedékhely, rendező-koreográfus (bemutató: 2009. január 24. // József Attila Színház)
Csak a felhők, koreográfus (bemutató: 2009. február 8. // Forte Társulat)
Isteni vidékek, rendező-koreográfus (bemutató: 2009. április 22. // Forte Társulat, Trafó)
Friedrich Dürrenmatt: A fizikusok, rendező-koreográfus (bemutató: 2009. október 16. // Sanyi és Aranka Színház)
Samuel Beckett: Ó, azok a szép napok!, rendező-koreográfus (bemutató: 2010. április 13. // Trafó)
Samuel Beckett: Godot-ra várva, rendező-koreográfus (bemutató: 2010. április 14. // Trafó)
Szálinger Balázs: A tiszta méz, rendező-koreográfus (bemutató: 2010. április 29. // József Attila Színház)
Erkel Ferenc: Sakk-játék, koreográfus (bemutató: 2010. július 20. // Gyulai Várszínház)
Így jár az, aki a távoli ismeretlen hangtól megijed, rendező-koreográfus (bemutató: 2010. november 10. // West-Balkán)
Sáry László: Öt tétel a Tánczene sorozatból, koreográfus (bemutató: 2011. március 20. // Katona József Színház)
Shakespeare: Troilus és Cressida, rendező-koreográfus (bemutató: 2011. július 7. // Gyulai Várszínház)
Szálinger Balázs: Pesti Kabaré, rendező (bemutató: 2011. október 16. // Szikra) Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében
Ruben Brandt, rendező-koreográfus (bemutató: 2011. december 11. // Műcsarnok)
Koto és Kaori, rendező-koreográfus (bemutó: 2012. március 8. // Trafó)
Henrik Ibsen: Peer Gynt, rendező-koreográfus (bemutató: 2012. május 19. // Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Temesvár)
Arany János: Toldi, rendező-koreográfus (bemutató: 2012. október 25. // Színház- és Filmművészeti Egyetem, negyedéves fizikai színházi osztály)
Elveszett férfiak, rendező-koreográfus (bemutató: 2012. október 29. // REÖK, Szeged)
Etűdök fémre, fára, agyagra, sárra, rendező-koreográfus (bemutató: 2012. december 15. // Színház- és Filmművészeti Egyetem, ötödéves bábosztály)
Agota Kristof: A nagy füzet, rendező-koreográfus (bemutató: 2013. február 15. // Szkéné Színház)
Igor Sztravinszkij: A menyegző, koreográfus (bemutató: 2013. március 17. // Művészetek Palotája)
Federico Gracía Lorca: Vérnász rendező-koreográfus (bemutató: 2013. október 18. // Színház- és Filmművészeti Egyetem, negyedéves színművész osztály)
Pillangó, rendező-koreográfus (bemutató: 2014. január 11. // Vörösmarty Színház, Székesfehérvár)
Helen Edmundson: Irtás, rendező-koreográfus (bemutató: 2014. március 11. // Szkéné Színház)
Tar Sándor: A mi utcánk, rendező-koreográfus (bemutató: 2014. június 14. // Színház- és Filmművészeti Egyetem, ötödéves fizikai színházi osztály)
Euripidész: Oresztész, rendező-koreográfus (bemutató: 2014. október 5. // Radnóti Színház)
Farkasszem, rendező (bemutató: 2014. november 8. // Szkéné Színház)
Bornemmisza Péter, Háy János: Magyar Elektra, rendező-koreográfus (bemutató: 2014. november 21. // Csiky Gergely Színház, Kaposvár)
Frederico Gracía Lorca: Vérnász, rendező-koreográfus (bemutató: 2015. január 17. // Vörösmarty Színház, Székesfehérvár)
Fjodor Dosztojekvszkij: Bűn és bűnhődés, rendező-koreográfus (bemutató: 2015. június 3. // Szkéné Színház)
Tar Sándor-Keresztury Tibor: A te országod, rendező (bemutató: 2015. december 16. // Trafó Kortárs Művészetek Háza)
Bartók: Concerto, koreográfus (bemutató: 2016. augusztus 5. // Ördögkatlan Fesztivál, Beremend)
Bartók: 5. vonósnégyes, koreográfus (bemutató: 2016. október 21. // Nemzeti Táncszínház, Várkert Bazár)
Gerhart Hauptmann: Patkányok, rendező (bemutató: 2016. november 25. // Szkéné Színház)
Tar Sándor-Mikó Csaba: Szürke galamb, rendező (bemutató: 2017. január 20. // Stúdió K)
Márton László: Carmen, rendező (bemutató: 2017. március 4. // Vörösmarty Színház, Székesfehérvár)
Jon Fosse: Halál Thébában, rendező (bemutató: 2017. december 15. // Vörösmarty Színház, Székesfehérvár)
Vaterland, rendező–koreográfus (bemutató: 2018. február 23. // Trafó Kortárs Művészetek Háza)
Nyikolaj Erdman: Az öngyilkos, rendező (bemutató: 2018. május 24. // Szkéné Színház)
John Kander − Fred Ebb − Bob Fosse: Chicago, rendező (bemutató: 2018. szeptember 22. // Vörösmarty Színház, Székesfehérvár)
Madách Imre: Az ember tragédiája, rendező (Bagó Bertalannal, Hargitai Ivánnal és Szikora Jánossal közösen, bemutató: 2018. december 1. // Vörösmarty Színház, Székesfehérvár)

HAZAI SZÍNHÁZI KOREOGRÁFIÁI:
A vihar, koreográfus (bemutató: 1999. december 27. // Katona József Színház)
A vihar kapujában, koreográfus (bemutató: 2000. szeptember 29. // Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza)
Hazám hazám, koreográfus (bemutató: 2002. október 23. // Krétakör Színház)
Bánk bán, koreográfus (bemutató: 2002. december 14. // Nemzeti Színház)
Szarvassá változott fiú - kiáltás a titkok kapujából, koreográfus (bemutató: 2003. július 2. // Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház)
Holnap reggel, koreográfus (bemutató: 2003. október 18. // Nemzeti Színház)
Bulgakov: A Mester és Margarita, koreográfus (bemutató: 2005. április 1. // Nemzeti Színház, rendező: Szász János)
4 x ample, koreográfus (bemutató: 2005. május 6. // Színház- és Filmművészeti Egyetem - Ódry Színpad)
Élektra, koreográfus (bemutató: 2006. január 14. // Örkény István Színház)
Liberté ' 56, táncos, koreográfus (bemutató: 2006. október 20. // Csokonai Színház)
Berlioz: Faust elkárhozása, koreográfus (bemutató: 2010. március 29. // Művészetek Palotája, rendező: Lukáts Andor – Tavaszi Fesztivál)
Chicago, koreográfus (bemutató: 2010. június 20. // HOPPart Társulat, Átrium Mozi, rendező: Zsótér Sándor)
Georg Büchner: Woyzeck, koreográfus (bemutató: 2011. november 4. // Katona József Színház, rendező: Ascher Tamás)
Ibsen: Peer Gynt, koreográfus (bemutató: 2012. március 17. // Örkény Színház, rendező: Ascher Tamás)
Hegyen-völgyön lakodalom, koreográfus (bemutató: 2012. július 13. // Szegedi Szabadtéri Színház, rendező-koreográfus: Novák Ferenc)
Bertolt Brecht: Jóembert keresünk, koreográfus (bemutató: 2012. október 12. // Vígszínház, rendező: Michal Docekal)
Bizánc, koreográfus (bemutató: 2012. november 17. // Vörösmarty Színház, Székesfehérvár, rendező: Bagó Bertalan)
Lear király, koreográfus (bemutató: 2013. november 23. // Vörösmarty Színház, Székesfehérvár, rendező: Bagó Bertalan)
Mester és Margarita, koreográfus (bemutató: 2014. április 12. // Vörösmarty Színház, Székesfehérvár, rendező: Hargitai Iván)
Hamlet, koreográfus (bemutató: 2015. április 18. // Vörösmarty Színház, Székesfehérvár, rendező: Szikora János)

SZÍNHÁZI SZEREPEK:
Csongor és Tünde, Balga – angol nyelvű előadás (rendező: Magács László // Merlin Színház)
Shakespeare: Hamlet, Hamlet (rendező: Zsótér Sándor, bemutató: 2009. december 12. // József Attila Színház)

FILMEK:
Ópium: Egy elmebeteg nő naplója (rendező: Szász János), színész
A fény ösvényei (rendező: Mispál Attila), színész
Tavasz ébredése (rendező: Horváth Csaba, producer: Ozorai András, operatőr: Medvigy Gábor) - a 41. Filmszemle versenyprogramjában
Kút (rendező: Gigor Attila), színész

DÍJAK:
Harangozó Gyula-díj (2001)
Évad legjobb Alkotója - Táncművészek Szövetsége (2003)
Imre Zoltán koreográfusi díj (2004)
Gundel-díj (2004)
Hevesi Sándor-díj (2006)
Lábán Rudolf-díj (2006)
Lábán Rudolf-díj (2007)
Legjobb Táncos díja, X. Tánc Fesztiválja, Veszprém (2007)
Legjobb előadás - Godot-ra várva, XIV. Tánc Fesztiválja, Veszprém (2011)
Sík Ferenc-nívódíj a Troilus és Cressida c. előadásért (2011)
Legjobb rendező díja A te országod előadásért – POSZT (2016)
Lábán Rudolf-díj (2017)
Fődíj – Bartók Béla: 5. vonósnégyes (koreográfus), XIX. Országos Kortárs Összművészeti Találkozó, Veszprém (2017)

HORVÁTH CSABA

HORVÁTH CSABA
  • Facebook
  • Instagram
  • YouTube
bottom of page