top of page
Forte Társulat

„Színház az egész világ.” Shakespeare mondatát – a körülöttünk található környezeti és épített terekre vonatkozóan – a Rendhagyó terek című színházi programsorozatunk igyekszik kézzelfoghatóvá tenni. Kihozzuk a színházat az emberek közé – utcákra, tornacsarnokokba, parkokba, piacra, strandra –, és a klasszikustól eltérő helyszínekre, bányákba, hegyek tetejére, obszervatóriumba.

A Rendhagyó terek a színházi műfajok minél szélesebb spektrumát szeretné felmutatni, ezért a non-verbális színháztól, a vizuális és fizikai színházon át a bábszínház formanyelvét használó darabokig minden megtalálható a programsorozat repertoárjában. A gyermekeknek szánt előadásoktól kezdve a kifejezetten underground darabokig kalandozunk minden hónapban egy keddi napon.

A hazai társulatok mellett francia és japán előadók is érkeznek hozzánk a projekt keretein belül. A programsorozat kiemelten kezeli a bábszínház műfaját, méghozzá a kifejezetten kamaszoknak vagy felnőtteknek szóló darabokat. Szeretnénk Veszprémben és a régióban is elültetni a gondolatot, hogy „a báb műfaj, nem pedig korosztály”.

  

2023-ban összesen 12 színdarab szólal meg 5 helyszínen - Veszprémben és a régióban egyaránt:

  

2023. 02. 21. - Hangvilla, 3 emeleti próbaterem (19:00)
sepsiszentgyörgyi M-STÚDIÓ: LIFT

  

2023. 03. 27. - Veszprém, Szent Imre tér, Kossuth utca, Posta előtti tér (17:00)
LORDOK TÁNCA (ősbemutató)
A Színház-, és Filmművészeti egyetem hallgatóinak performansz előadása 

  

2023. 04. 01. - Hangvilla, 3. emeleti próbaterem, kávézó, Expresszó
HAJDU SZABOLCS rendező, filmrendező, színművész TRILÓGIÁJA (Ernelláék Farkaséknál, Kálmán-nap, Egy százalék indián)

  

2023. 04. 02. - Bakonybél, Pannon Csillagda (17:00)
„ÉS MÉGIS MOZOG…” (ősbemutató)
(Szelle Dávid, színművész és Nagy Csaba, lantművész) 3D-s vetítéssel egybekötött performansza Galilei szövegeivel, a róla írt irodalmi alkotások részleteivel és a Galieli család által komponált lantzenével. 

  

2023. 05. 16. - Hangvilla, 3. emeleti próbaterem
NATACHA BELOVA: TCHAїKA (bábszínházi, mozgásszínház előadás)

  

2023. 06. 06. - Veszprém, Margit-romok
KABÓCA BÁBSZÍNHÁZ: SZENT MARGIT-LEGENDA (ősbemutató)

2023. 08. 01. - Alsóörs, Varázserdő (18:00)
Kókai Tünde: NÉGYSZÖGLETŰ KEREK ERDŐ (ÖKO-színház családi előadása)

  

2023. 08. 08. - Balatoni vasútállomások (17:00)
Goda Gábor: SÍNEN VAGYUNK I az Artus Színház előadása (ősbemutató)
Vonatszínházi performansz előadás 

  

2023. 09. 26. - Nagyvázsonyi Vár (19:00)
FEDÁK SÁRI monodráma
Előadája: Szűcs Nelli, a Nemzeti Színház művésze

  

2023. 10. 24. - Veszprémi piac (12:00)
Forte Társulat: MINDEN ELADÓ - piacszínház (ősbemutató)

  

2023. 11. 07. - Az egykori inotai Béke Művelődési Ház különböző terei (19:00)
Pannon Várszínház: RED SHOW (Vörös só)

  

2022. 12. 12. - Ajka, Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ (19:00)
AKEMI TAKEJA: LEMONISM
 
A műsorváltozás jogát fenntartjuk!
A belépés díjtalan, de regisztrációhoz kötött: pannonjegy@gmail.com

Forte Társulat Rendhagyó terek

RENDHAGYÓ TEREK

  • Facebook
  • Instagram
  • YouTube
bottom of page