Lenni vagy nem lenni? – Micsoda kérdés! – harsogja a kicsavart hamleti létkérdést Akárki, Borbély Szilárd Budapesten most először bemutatott drámájának egyik szereplője, hogy aztán egy-egy rövid egyfelvonásos erejéig a fogyasztói társadalom tipikus, elsősorban (kül)városi alakjai is feltűnjenek az élet színpadán, majd ugyanilyen váratlanul el is merüljenek a feledés színházi süllyesztőjében. Arcukon Akárkimaszkkal. Az amoralitásként aposztrofált színdarabban a középkori moralitás allegorikus figurái színházi szerepekké változnak. S mint ilyenek, dramaturgiai funkcióvá redukálódnak – a szerző meghatározása szerint: „a jelenetekben három aktív cselekvő vesz részt: Beszélő, Ellenlábas, illetve Rezonőr”. Minden esetben azt tükrözik, ahogyan funkcióvá, fogyasztóvá, konzumlényekké redukálódnak e posztmodern társadalom tagjai. A történeteket a halál motívuma köti egymáshoz. Borbély egy színházi előadás keretein belül képzeli el a „testet öltött” Halált, azaz a színház segítségével testet ad a Halálnak, és hogy a megtestesülés gesztusának hangsúlyt adjon, állandóvá teszi annak színpadi jelenlétét. A bizarr helyzet következtében folyamatosan érzékelhető az elszámolás kényszere. A szélsőséges hangulatú jelenetekben rendre visszatér a szembesülés, az élet átértékelésének motívuma. Az állandóan jelenlévő Holttest az állandóság és a ciklikusság érzetét is biztosítja. A mű folyamán több szereplőt is elér a halál: Lecsúszott Értelmiségit, akció-vadász Beteges Nőt, Tőzsdéző ügynököt, Jehova Tanúját, Banki Alkalmazottat, Pénzbehajtót és még a színházi Takarítónőt is. Akárkit.
