Borbély Szilárd:

AKÁR AKÁRKI



szereplők: Fehér László, Földeáki Nóra, Horkay Barnabás, Krisztik Csaba, Pallag Márton, Widder Kristóf

vokális átiratok John Dowland, Mateo Flecha, Thomas Tomkins és Juan del Encina művei alapján: Widder Kristóf
jelmez: Benedek Mari
díszlet: Kalászi Zoltán, Kiss Benedek Kristóf
fény: Payer Ferenc
produkciós vezető: Trifonov Dóra
rendezőasszisztens: Garádi Gréta

rendező: Horváth Csaba


Lenni vagy nem lenni? – Micsoda kérdés! – harsogja a kicsavart hamleti létkérdést Akárki, Borbély Szilárd Budapesten most először bemutatott drámájának egyik szereplője, hogy aztán egy-egy rövid egyfelvonásos erejéig a fogyasztói társadalom tipikus, elsősorban (kül)városi alakjai is feltűnjenek az élet színpadán, majd ugyanilyen váratlanul el is merüljenek a feledés színházi süllyesztőjében. Arcukon Akárkimaszkkal. Az amoralitásként aposztrofált színdarabban a középkori moralitás allegorikus figurái színházi szerepekké változnak. S mint ilyenek, dramaturgiai funkcióvá redukálódnak – a szerző meghatározása szerint: „a jelenetekben három aktív cselekvő vesz részt: Beszélő, Ellenlábas, illetve Rezonőr”. Minden esetben azt tükrözik, ahogyan funkcióvá, fogyasztóvá, konzumlényekké redukálódnak e posztmodern társadalom tagjai. A történeteket a halál motívuma köti egymáshoz. Borbély egy színházi előadás keretein belül képzeli el a „testet öltött” Halált, azaz a színház segítségével testet ad a Halálnak, és hogy a megtestesülés gesztusának hangsúlyt adjon, állandóvá teszi annak színpadi jelenlétét. A bizarr helyzet következtében folyamatosan érzékelhető az elszámolás kényszere. A szélsőséges hangulatú jelenetekben rendre visszatér a szembesülés, az élet átértékelésének motívuma.  Az állandóan jelenlévő Holttest az állandóság és a ciklikusság érzetét is biztosítja. A mű folyamán több szereplőt is elér a halál: Lecsúszott Értelmiségit, akció-vadász Beteges Nőt, Tőzsdéző ügynököt, Jehova Tanúját, Banki Alkalmazottat, Pénzbehajtót és még a színházi Takarítónőt is. Akárkit.

Az előadás hossza: xxx
bemutató: 2022. november 18. 19:00, Szkéné Színház, Budapest
támogató: NKA

      

  

  

SAJTÓ:

  

  

  

JEGYVÁSÁRLÁS
Akár Akárki | Forte Társulat
Akár Akárki | Forte Társulat

Fehér László, Krisztik Csaba, Földeáki Nóra (fotó: Éder Vera)

press to zoom
Akár Akárki | Forte Társulat
Akár Akárki | Forte Társulat

Pallag Márton, Krisztik Csaba, Fehér László, Widder Kristóf (fotó: Éder Vera)

press to zoom
Akár Akárki | Forte Társulat
Akár Akárki | Forte Társulat

Pallag Márton, Földeáki Nóra, Krisztik Csaba (fotó: Éder Vera)

press to zoom
Akár Akárki | Forte Társulat
Akár Akárki | Forte Társulat

Földeáki Nóra (fotó: Éder Vera)

press to zoom
Akár Akárki | Forte Társulat
Akár Akárki | Forte Társulat

Horkay Barnabás, Widder Kristóf (fotó: Éder Vera)

press to zoom
Akár Akárki | Forte Társulat
Akár Akárki | Forte Társulat

Horkay Barnabás, Fehér László, Földeáki Nóra, Krisztik Csaba, Widder Kristóf, Pallag Márton (fotó: Éder Vera)

press to zoom
Akár Akárki | Forte Társulat
Akár Akárki | Forte Társulat

Fehér László (fotó: Éder Vera)

press to zoom
Akár Akárki | Forte Társulat
Akár Akárki | Forte Társulat

Krisztik Csaba, Földeáki Nóra (fotó: Éder Vera)

press to zoom
Akár Akárki | Forte Társulat
Akár Akárki | Forte Társulat

Krisztik Csaba (fotó: Éder Vera)

press to zoom