1. rész - Bartók Béla: 5. vonósnégyes
Bartók Béla két táncszínpadi művet írt: egy pantomimot (A csodálatos mandarin) és egy táncjátékot (A fából faragott királyfi). A koreográfusok fantáziáját azonban egy sor további Bartók-mű is megmozgatta, például a Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára vagy a Táncszvit. Horváth Csaba – rendezőként, koreográfusként és táncosként – ezúttal az 5. vonósnégyes és a Concerto mozgásszínházi lehetőségeit tárja fel.

„Bartók Béla hat vonósnégyesét (a legelső 1908/09-ben, a legutolsó 1939-ben keletkezett) már alig néhány évvel a zeneszerző halála után úgy tartotta számon a szellem világa, mint a 20. századi zene aranytartalékának megkérdőjelezhetetlen részét. A hat darab egyetlen egésznek is tekinthető, s ha a mű formátumának és komplexitásának az előadásban való adekvát megjelenítéséről van szó, alighanem a Bartók-stílus magasrendű klasszicizálódását képviselő 5. vonósnégyes viszi el a pálmát” – vallják a produkció készítői.
​
​Az előadás a Forte Társulat, az Ördögkatlan Fesztivál, a CAFe Budapest és a Nemzeti Táncszínház együttműködésében jött létre.

2. rész - Ady Endre: Apró, véres balladák
„Nincsenek véges történetek. Az emberek elmúlnak, de a cselekedetek nem. Örökös egy folyás az élet. Bajos volna hát belátni, s mi gyönge szemű emberek ezért aprózzuk föl esetekre. Ígyen csináltunk a nagy folytonosságból kis történeteket. Ígyen törik az élet nagy harmóniája az emberek ajkán mesékre, csodákra, szenzációkra, anekdotákra, vígjátékokra, regényekre és tragédiákra. Kicsi dolgokra nagy kórusok helyett. Kár, kár. Legalábbis meg kellene próbálni összeláncolni a történeteket. Hiszen ezek a történetek egymásból folynak.” (részlet Ady Endre Végtelen történet c. novellájából)

Ady novellái a köztudatban mindmáig nem foglalják el azt a helyet, amely őket nemcsak szerzőjük, hanem ön-értékük révén is megilletné. Az inkább anekdotikus elbeszélésekhez szokott olvasóközönség annak idején nem vette észre bennük a lélekrajz tragikus mélységét, az éles megfigyelésekből fakadó belső történeteket és a szerző egyszerűsége mellett, egyénien színes, markáns nagy kifejezőerejű prózai stílusát. Ady költészetéből a ballada tulajdonságai jöttek át novelláiba. Ott váltak formákat megalapozó tényezőkké. Esztétikai hatásukat a nyelvi tömörítés elszánt indulata teszi. Jellemző rájuk az elbeszélő próza határait is áttörő mese-tömörítés, olyan szűkszavúság, amely mégsem kelt hiányt. Horváth Csaba és a Forte Társulat ezt a szűksavúságot bontja ki és ábrázolja saját színházi nyelvén keresztül. Gesztusokkal, mozdulatokkal emeli ki Ady humorát és éleslátását, lelki mélységeit és a korra jellemző társadalmi és szociográfiai sajátosságokat. Ezekben a történetekben a két legerősebb hang, a kortárs magyar valóság ábrázolása és a saját életéből feltoluló emlékek szubjektív színezetű önvallomásai. Ady ezen írásaiból szinte egész fiatalkorát rekonstruálni lehetne, különösen gyermekkorát és az iskolai éveket. Kora Magyarországának morális válsága is érzékenyen tükröződik novelláiban. Önmaga tudatosan vallotta „Hiszek abban, hogy az igazi zene, az igazi dal onnan száll, ahol már a halál a birtokos úr.”

Az előadás Lukács Miklós, a világ egyik legtöbbet foglalkoztatott cimbalomművészének zenéjére épül, aki a kortárs zene, a jazz és a különböző népek népzenéinek ötvözetéből olyan egyéni és emelkedett hangzású muzsikát komponál, amely szerves alkotóeleme a készülő előadásnak. A színészek játéka és az élő zenei jelenlét a kortárs színház nyelvén kelti életre Ady Endre, a nagyközönség számára ismeretlen és sok titkot rejtő novelláit.

Az előadás a Forte Társulat, a Szkéné Színház és az Auer Fesztivál együttműködésében jött létre.
​
Az előadás hossza 130 perc, egy szünettel.
bemutató: 2016. október 21. 19:30, Várkert Bazár, 2021. augusztus 3. 20:00, Hangvilla, Veszprém
támogatók: NKA, EMMI, EMET, MMA, VEB 2023
külön köszönet: Fonó Budai Zeneház